Sämling Kft. - A fejlődésben hiszünk, a képzésekben hiszünk.

Marketing képzések

Facebook adatgyűjtési botrány

Hogyan előzhetjük meg a hasonló problémákat?

2018. március 28. - Sämling Admin

Aki követi a közösségi híreket biztosan bele futott már egy, a Facebook adatgyűjtési botrányáról szóló cikkbe. Röviden leírjuk, hogy mi is történt és hogyan tudjuk a hasonló problémákat megelőzni. 

Az egész 2014-ben kezdődött a Cambridgei Egyetem egyik kutatójának applikációjával, ami lényegében egy személyiségi teszt volt, amelyhez az adatokat az applikáció a Facebook profilokról szerezte meg. Ezt több mint 280 000 ember töltötte ki, mégis a hírekben 40-50 millió személyes profil adatairól hallhatunk. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy az alkalmazás nem csak a saját, de ismerőseink adataihoz is hozzáférhetett. Ez egyébként az akkori Facebook adatkezelési szabályoknak megfelelt

2015-ben aztán a Facebook értesült róla, hogy az adatokat a Cambridge Analyticának is átadták, mely azonban már nem volt szabályos. A Facebook akkor követelte, hogy a megszerzett adatokat törölje a cég és erről írásos nyilatkozatot is tegyenek. Az írásos nyilatkozat megszületett, viszont az adatok törlésére nem került sor. 

untitled_design_1.jpg

Az ügy akkor kezdett elfajulni, amikor is kiderült, hogy ezeket az adatokat politikai célokra is felhasználták. A Facebookot már korábban is érte támadás az Amerikai választásokat befolyásoló hirdetések és hamis hírek miatt, mely ellen a kék óriás azóta is próbál minél hatásosabb módszerekkel fellépni. A mostani eset megoldásán is nagy erőkkel dolgoznak és a Facebook alapítójának nyilatkozatából az is kiderül, hogy mindent megtesznek azért, hogy a jövőben ne történhessen ilyen.

A botrányra egyébként rögtön ráharaptak a konkurens cégek, a Twitteren például már elindultak a #DeleteFacebook kampányok, melyre azért lássuk be, nincsen nagy esély. 

Mit tehetünk, hogy adataink nagyobb biztonságban legyenek?

  • Először is érdemes csak azokat az információkat megosztani Facebookon, melyeket nem féltünk.
  • Érdemes a harmadik féltől származó applikációk hozzáféréseit is megnézni. Rengeteg olyan régi applikáció lehet, ami még most is gyűjthet rólunk adatot, pedig lehet hogy már évek óta nem használjuk. Ezt az "Alkalmazásbeállításoknál" tehetjük meg.
  • Rengeteg személyes adatot egyébként beállíthatunk, hogy ki legyen jogosult látni. Ezt is érdemes átfutnia mindenkinek és jól meggondolnia, hogy milyen adatokat mely körökkel osszunk meg. 
  • Egyébként a jobb felső sarokban lévő kérdőjelre kattintva végig tudunk lépkedni egy rövid "adatvédelmi varázslón", ahol beállíthatjuk ezeket a dolgokat.

 

Nem csak saját, de ügyfeleink adatainak biztonsága is kiemelt fontosságú, hiszen május 25-től életbe lép Magyarországon a GDPR. Amennyiben szeretne még időben felkészülni, jelentkezzen most adatvédelmi képzéseinkre! 

Tovább az adatvédelmi képzésekhez >>

A Facebook hírfolyam új algoritmusa

Mire számíthatunk?

A közösségi médiát rendszeresen használók biztosan találkoztak már az idei év legfontosabb újításával, a Facebook hírfolyam megreformálásával. 

facebook_blog.jpg

Mark Zuckerberg idén év elején tette közzé Facebook profilján azt a bejegyzést, melyben a Facebook új, a hírfolyamot teljesen átformáló algoritmusáról beszélt. Nem titok, hogy az idei évben a "kék óriás" alapítója szeretné javítani a felhasználók Facebookon töltött idejének minőségét.

Ennek keretében a hírfolyamunkon mostantól többet találkozhatunk ismerőseink, barátaink, illetve csoportjaink posztjaival. A hangsúly az interakción van. Az alapötlet szerint így a felhasználók több olyan, számukra hasznos posztot láthatnak, amelyek interakciót váltanak ki belőlük. Ez lehet a klasszikus lájk, komment, vagy akár megosztás is, a lényeg, hogy kapcsolatot építsen ki a két fél között. Felhasználói szemmel tehát elméletileg több, számunkra "hasznos" poszttal találkozhattunk mostanában.

Azonban van egy nagy csoport, amely biztosan nem örül ennek az újításnak, ezek pedig a cégek és a márkák. Az új algoritmus a Facebook oldalakat ugyanis hátrébb sorolja a fontossági sorrendben, így még nehezebb lesz mostantól organikus úton eljuttatni az információt a felhasználókhoz. Mark Zuckerberg is beismerte, hogy ez az újítás valószínűleg a céges oldalak elérésének csökkenéséhez vezet majd, azonban mindez a felhasználói élmény növelésének az érdeke.  

Mi lesz most a Facebook oldalakkal?

Az új hírfolyamnak köszönhetően tehát az organikus elérések erősen csökkenek. A Facebook azonban hagyott egy számára igencsak előnyös kiskaput, méghozzá a hirdetéseket. A hirdetések ugyanis továbbra is megjelennek a hírfolyamon, így azok az oldalak, akik továbbra is szeretnék elérni a célközönségüket, kénytelenek lesznek a pénztárcájukhoz nyúlni. Viszont, akik költés nélkül szeretnék mégis növelni az organikus eléréseiket, azoknak érdemes odafigyelni néhány apróságra, amivel valamilyen szinten kicsit előrébb tudjuk sorolni oldalunkat.

Egyrészt fontos rendszerezni a posztok megjelenésének időpontját. Érdemes azt az időszakot kiválasztani, amikor a követőink a legaktívabbak. Ezt az időpontot az oldalak statisztikáinál deríthetjük ki legegyszerűbben.

Másrészt érdemes a posztokkal valamilyen interakcióra ösztönözni a követőinket, akár egy egyszerű kérdéssel is. Minél több interakciót sikerül szerezni, annál előnyösebb pozícióba jelenhetünk meg követőinknek. Ezzel azonban vigyázni kell, ugyanis a klikk és lájkvadász posztokat (engagement bait) szintén bünteti az algoritmus (például megosztós nyereményjátékok). 

2018-at tehát egy igen meghatározó újítással kezdte a Facebook. Ez még ugyan változhat pozitív és negatív irányban is az idei évben, éppen ezért érdemes figyelemmel kísérni a Facebook frissítéseit. 

Ha szeretne Ön is képben lenni a Facebook alapjaival, akkor tekintse meg Alapozó Facebook Marketing online előadásunkat is! 

További részletek az online előadásról >>

 

Alapozó Facebook marketing - ONLINE képzés

Milyen lehetőségeket kínál a Facebook?

Ismerje meg a Facebook működését online (e-learning) Facebook marketing alapok képzésünkön!

alapozo_facebook_marketing_online_kepzes.jpg
Alapozó tanfolyamunkat azoknak ajánljuk, akik tervezik bevezetni a Facebook-ot marketing tevékenységükbe, vagy már próbálkoznak vele, de szeretnék jobban, hatékonyabban csinálni. 

Az online előadásban kitér többek között a Személyes oldal alapjaira, az alkalmazásokra, a céges oldal hatékony felépítésére, annak kezelésére, különböző közösségi média stratégiákra is. Az előadás során való életből vett esettanulmányokat is megtekinthet.

A rendszerben egy kb. 300 perces videó anyagot és egy 140 slide-ból álló összefoglalót érhet el.
A teljes tananyag megtekintésére 1 hónap áll rendelkezésre. A belépési adatokat képzésszervezőnk küldi el Önnek a számla kiegyenlítését követően.

Jelentkezzen most bevezető áron!

Finanszírozza képzéseit pályázati forrásból!

Kiírták a Munkahelyi képzések támogatása pályázatokat!

A Széchenyi 2020 keretében megjelentek a Munkahelyi képzések támogatása pályázatok (GINOP-6.1.5 / GINOP-6.1.6).
A felhívások legfőbb célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége.

A nagyvállalatok március 12-től, a mikro-, kis- és közepes vállalatok március 13-tól nyújthatják be a támogatási kérelmeket.
online_marketing_ismeretek.jpg
Azoknak ajánljuk Online marketing engedélyezett képzésünket, akik pályázati forrásból szeretnék finanszírozni képzésüket.
A képzés az alábbi témaköröket érinti:
 
 Marketing stratégia
marketing stratégia tervezés esettanulmányokkal: célok, eszközök ...
 Weboldal
milyen a jó weboldal: UX alapok, SEO alapok, Google Analytics, landing oldal tervezés
 Hirdetési rendszerek
PPC (Adwords, Facebook, ETARGET ...), banneres hirdetések
 Közösségi marketing
szóbeszéd marketingtől Facebookon át a tartalommarketingig

A képzés részletes leírását ide kattintva találhatja meg!

Tovább képezné munkavállalóit? Most 100%-ban támogatják!
Pályázzon velünk! Válassza képzéseinket! 29 éve működő piacvezető felnőttképző intézményként képzéseinkkel plusz pontot szerezhet meg pályázata elbírálása során.

A Sämling Üzleti Oktatási Központ Kft. további engedélyezett képzései:

További részletekért látogasson el honlapunkra!

Nemzetközi Marketing Menedzsment képzés

Február 28-ig 15% kedvezménnyel!

Jelentkezzen február 28-ig május 25-én induló Nemzetközi Marketing Menedzsment képzésünkre és mi 15%, azaz 45 000 Ft kedvezményt biztosítunk a képzés árából! 

adj_egy_konyvet_nap_1.jpg

 

Gyakorlatban is alkalmazható tudást, hazai és nemzetközi marketing ismereteket sajátíthat el Marketing Menedzsment képzésünkön.

A marketing definícióival, hatáskörével, hirdetési és értékesítési promócióival ismerkedhet meg. Az alapoktól egészen a nemzetközi marketing menedzsment stratégiákig, mindennel, ami marketing.
Képzésünk fókuszában a nemzetközi elméleti és gyakorlati tudás elsajátítása áll, esettanulmány feldolgozásán keresztül, adatokkal, elemzésekkel, különböző piaci helyzet teremtésével, modellezésével.

Ez a marketing szemléletű menedzsment képzés fejleszti a résztvevők ismereteit és segíti őket egyedi megoldások kidolgozásában, önálló célok megvalósításában.
 
Interaktív, nemzetközi és hazai példák sokaságát felsorakoztató képzés, ahol 7 oktatási napba sűrítve egy MBA képzési modul tudásanyagát sajátíthatja el!
 
Marketing elmélet és gyakorlat érthetően nem marketingeseknek is!